Nem csökken a lendület a lakáspiacon - Kijött a legfrissebb lakásárindex

Nem csökken a lendület a lakáspiacon - Kijött a legfrissebb lakásárindex

2018-03-29 16:10:41

Az FHB Lakásárindex szerint 2017 harmadik negyedévében is folytatódott a lakások drágulása, a második negyedévhez képest 2,22 százalékkal mentek feljebb az árak, reálértelemben - inflációval korrigálva - pedig 1,39 százalékos volt az áremelkedés. Mindez azt jelenti, hogy 2013 utolsó negyedévéhez képest 4 év alatt 64, reálértelemben pedig 60 százalékos volt az áremelkedés.


A lakásárak 2017 első három negyedévében ismét növekedtek Magyarország minden régiójában. A Közép-Magyarország régióban drágultak a leginkább, ahol a medián fajlagos árak éves szinten közel 15 százalékkal emelkedtek.

Nem csökken a lendület a lakáspiacon - Kijött a legfrissebb lakásárindex

Az FHB Lakásárindex a válság előtti maximumhoz képest több mint 26 százalékkal magasabb szinten áll, ennyivel haladta meg a vásárlók által az otthonokért 2017 harmadik negyedévében fizetendő összeg 2008 első három hónapjáét. Reálértelemben viszont még csak most közelítjük meg a válság előtti maximumokat.





GAZDASÁG
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Palkó István 2023. november 02. 06:05​Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál ugyanez 24 + 28, az egy gyermeket vállalóknál 6 + 26 millió forint lehet. Bemutatjuk, hogy jönnek ki ezek a számok, és miként optimalizálhatók a nagy összegű támogatások a családalapítás előtt álló fiatal házaspárok számára.
új lakás építés
Lakásáfa: mindenki megnyugodhat, jön az újabb haladék
Egy új javaslat értelmében a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható lesz, ha az építést 2024 végéig bejelentik, vagy eddig megszerzik az engedélyt - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter Facebook oldalán. Fontos kérdés tisztázódik ezáltal, mivel az építés bejelentésének (vagy az engedély megszerzésének) határidejének kitolása után nem volt egyértelmű, hogy a 2026-os építés befejezési határidő is módosul-e. A javaslatot ősszel tárgyalja.Portfolio2022. augusztus 30. 09:51
új lakás árak
12 százalékot estek a budapesti új lakások árai
A kertes házak viszont felértékelődtek a karantén idején.Az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek Budapesten az új lakások árai, a folyamat részben a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati intézkedésekkel is magyarázható – közölte az Otthon Centrum pénteken.hvg.hu 2020. május. 08. 14:45 GAZDASÁGszerző: MTI
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
Íme az ábra, ami bizonyítja az újlakás-piac visszaesését
A lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1. A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe, ami a társasházi lakásépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés számaiból is látszik - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.Ingatlan 2019. november 17. 05:50
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

^